A visszajelzések alapján ez a legizgalmasabb pontja az utazásomnak, mert mindig amikor fel kell sorolnom az érintett városokat, Szolnoknál meg kell állnom ("Szolnokon? Tényleg? "), úgyhogy úgy tervezem, jövőre csak oda megyek, mert biztos van ott valami ami ennyire lázban tart mindenkit.
Az egész úgy kezdődött, hogy a Bukarestbe tartó vonaton ültem (már csak onnan van közvetlen járat Isztambulba), amikor a "valamit elfelejtettem" kényelmetlen érzése kezdett kerülgetni. Pont olyan volt, mint amikor az embernek a nyelve hegyén van már a szó, de valamiért csak nem jut eszébe, és úgy érzi hogy mindössze egy kis lökés kéne ahhoz, hogy meglegyen. Nekem ezt a kis lökést a vonat indulása adta meg, az a pillanat, amikor a mozdony ránt egyet a vagonokon; ekkor volt, hogy kirajzolódott előttem Európa térképe, benne az EU-val, és valahol a térkép jobb alsó sarkában Törökországgal. Útlevelem már azóta nincs amióta júniusban Angliába mentem*, úgyhogy innentől már biztos voltam benne hogy egyre gyorsuló ütemben megyek a rossz irányba, de utolsó esélyként még felhívtam valakit, aki felvilágosított arról (innen is köszönöm Holonak :)), hogy nem csak hogy útlevél, de 100 euró is kell a belépéshez amit a vízumért kérnek el, úgyhogy teljesen esélytelenné vált a dolog (mondjuk enélkül is az volt, tulajdonképpen fogalmam sincs miért lombozott le még jobban a hír). A következő állomásnál le is szálltam hogy minél hamarabb visszaérjek, ami már sajnos a címben szereplő város volt (a vonaton az egyetlen szórakoztató elem a büfé volt, ami a többi vonattal ellentétben, ahol kis gurulós erődítményt húznak végig a folyosón, itt egy csávó volt egy piros bevásárlókosárral (jelvénye is volt, ebből gondoltam hogy hivatalos személy), a kosár alján néhány zacskó chipssel meg red bullal. Tényleg sajnálom hogy nem mentem keletebbre. :)). Hazafelé elsőre természetesen rossz vonatra szálltam (ha ezen a ponton valaki érez valami hasonlóságot közte és köztem, az nem a véletlen műve), ezzel téve teljessé a sikertörténetet, de legalább megszületett az elhatározás: nyugatra és délre le van zárva az út, keleten vagyok, csak északra mehetek.
Amikor visszaértem Budapestre már sötét volt (pontos időt most inkább nem mondanék), és egy kéregető meg is talált egyből (nem tudom miért csak ilyen sztorijaim vannak. Lehet hogy el kéne gondolkoznom egy kicsit? :)) Amikor odaért, mondtam neki, hogy kösz, de nem, ami annyira jól sikerülhetett, hogy egyből visszakérdezett: "Do you speak enlgish?". Mondtam hogy "Yes of course", mert a kérdésre szeretek válaszolni, mire pantomimbe kezdett, aminek a lényege az volt, hogy 2 autó összement egy nagy karambolban (az idegen nyelvű kifejezés a "bumm" volt, nem tudom ha azt mondtam volna hogy csak németül tudok, hogy fordította volna le), ahol a túlélőket megette. Ezután tartott egy kis hatásszünetet, majd a végére odatette: "Egy pár forintot főnők!". Az előadás amúgy nem volt rossz, de mondtam neki hogy erre inkább nem adnék pénzt.
Másnap azzal a szilárd elhatározással, hogy most sokáig nem cseszek el semmit és egy 12 órás vonatúttal a Budapest-Stockholm távolságba kezdtem bele, de erről majd legközelebb.
*egyszer majd arról is
