Ha ez az első poszt a blogon amit olvasol, akkor inkább ne ezzel kezd. Itt spoiler hegyek lesznek, belső poénok, kikacsintások és megfelelő háttértudás nélkül kontextusából kiragadott obszcenitás. Tényleg ne ezt olvasd elsőnek, nem éri meg. Itt van egy link is a kezdetekre.
Többször nem szólok. :)
Rögtön elsőnek le is lövöm a poént: a 15. napon egy 13 órás út keretében, amiből olyan 9 és felet a folyosón állva töltöttem, végül hazaértem. Budapestről nem mesélek mert ismeri mindenki, az úton az egyetlen érdekes pedig az volt, hogy egy 40 körüli nő polcnak nézett és amíg aludtam rám rakta a szatyrát, amit felébredve kicsit nehezményeztem (a velem egykorúak és fiatalabbak viszont akkor is bocsánatot kértek ha én léptem a lábukra - de ez egy olyan vonal ami nagyon messzire visz és most nem akarok belemenni.) Így hát nem is marad más hátra, mint az összegzés és a könnyes búcsú.
Sokan kérdezték, hogy megcsinálnám-e újra. Őszintén szólva nem, de szerintem ez egy olyan dolog, ami csak egyszer izgalmas, szóval aki még nem próbálta, annak azért mindenképpen ajánlanám. Amit másképp csinálnék, az elsősorban az lenne, hogy vinnék magammal valakit vagy valakiket, mert 2-3 napig jó meg érdekes egyedül, az embernek van ideje kicsit rendezni a gondolatait és megvan a senkitől és semmitől sem függés mámorító érzése, de hosszabb távon néha nagyon unalmas tud lenni. A helyjegyeket is megnézném előre, hogy ne legyek ennyire a helyi Információkra szorulva, és ami még fontos, tájékozódnék legalább egy kicsit azokról az országokról, amik kikerülhetetlenek (Franciaországban ne legyen iskolai szünet, török vízum, stb). Remélem nem vettem el a kedvét senkinek az ilyen jellegű túráktól a bloggal, nem ez volt a cél, és persze ez csak egy lehetőség a sok közül és vannak más jegyek is (pl az 5 napos vagy amit 30 nap alatt lehet felhasználni) és az interrailen kívül más érdekes lehetőségek is amik talán jobban megérik, érdemes körülnézni.
Végezetül jöjjenek a patetikus f***ágok. Szeretném megköszönni mind a hét olvasómnak a rapszodikus, de igen szenvedélyes visszajelzéseket ("Áááá! Szolnok, mi, hülyegyerek? Szóólnok?!!", "Egyetért egybe? EGYBE???!") amelyek sokban hozzájárultak a blog végleges arculatának elnyeréséhez. Remélem sikerült kedvet csinálnom valakinek az úthoz azok közül, akik rajtuk kívül idetévednek, vagy ha ehhez nem is, akkor talán egy másikhoz, és akkor már megérte ez az egész. Ez az utolsó képet pedig küldeném mindenkinek életbölcsesség gyanánt, különösen pedig azoknak, akik valami hasonlón gondolkoznak, de sok a munka/nincs idő/egyszerűen csak az "I don't wanna die. But I ain't keen on living either" életérzéssel küzdenek:
