Ott tartottam, hogy miután az éjszakai vonaton megtudhattam az élet értelmét, reggel kissé fáradtan érkeztem vissza a városba.
A helyi információ igen magas színvonalú volt, mivel a térképen amit osztogattak előre be volt jelölve kis lábnyomokkal hogy hogyan lehet 3 óra alatt végignézni az egész várost, vagyis pont azt adták, amire nekem szükségem volt. Valójában persze ez olyan 6-7 órámba került, mivel eléggé ráértem és benéztem mindenhova. Így mindössze a 2. világháborús múzeumban nem tudtam már annyi időt tölteni mint szerettem volna, de ezt leszámítva tényleg tartalmas napot töltöttem Koppenhágában, és még ismerkedtem is.
A parkban sétáltam és éppen egy nagy emlékműhöz értem, amikor hirtelen egy erősen homeless kinézetű csávó ugrott elő a bokrok közül, esernyőjét rám szegezve, hangos "AHA" kiáltással. Már készültem a kedves ám határozott leszerelésére, de egyszerűen annyira szórakozott professzoros kinézete volt az ősz hajával és a kopott fekete esernyőjével, hogy muszáj volt meghallgatnom. Elsőnek megkérdezte hogy honnan jöttem, én meg mint a jó tanuló már mondtam is hogy "Hungary", mire jött a következő kérdés: "Do you know Kossuth?" - "Not in personal", erre röviden felvázolta, hogy a Magyar és a Dán történelemben '48 közös pont, és mi éppen ennél a pontnál állunk, mivel az emlékmű erre hivatott emlékeztetni mindenkit. A sztori röviden a következő: '48-ban a dánok megpróbálták magukhoz csatolni Schleswiget, ami elsőre nem sikerült a német partizánok ragaszkodása miatt (ennél a résznél a hóna alá kapta az esernyőt és leadott egy sorozatot a közeli bokrokra, majd amikor már úgy ítélte nem jelentenek további veszélyt, folytatta) akik porosz segítséggel nyertek, azonban Oroszország lebeszélte őket a megtartásáról. 64-ben megpróbálták újra - itt tartottunk egy kis szünetet, mert egy 2 gyerekes család is megtalálta az emlékművet, és láthatóan nehéz döntés előtt állt: folytatja a balkáni etnikum továbbképzését, vagy inkább a helyi erőket húzza fel, de végül úgy döntött hogy lelkesebb hallgatóság vagyok, így folytatta - ami a Gastein egyezményhez vezetett. (Ezt most röviden írtam le, de lehet belőle 10 perces előadást keríteni, believe me). Aztán a csávó bevallotta, hogy történész volt, amit annak ellenére elhittem neki, hogy a fogai száma és elhelyezkedése alapján inkább hasonlított nagyapám gereblyéjére, de egyszerűen annyira látszott rajta a lelkesedés a történelem és a tanítás iránt, hogy legesélyesebbnek azt tartottam volna hogy szórakozott professzorként mondjuk ebből a meséből pottyant ide, csak kicsit kemény volt a landolás. Még megbeszéltük hogy milyen jó hogy van közös nyelvünk (angol) így tudunk egymással beszélgetni pedig kurva messze lakunk egymástól és hogy Európa egységesedésének ez vitathatatlanul nagy előnye, biztosítottam róla hogy nagyon élveztem az előadást (amúgy tényleg) és hazaérve teljesen más ember leszek, vagy négyszer még kezet is fogtunk, aztán ahogy jött úgy el is tűnt. Utólag jöttem rá, hogy igazából a történelemleckénél sokkal jobban érdekelt volna hogy mégis hogy jutott ide, de ezt talán majd legközelebb.
Coming soon: Varsó.
