Koppenhágából az út eseménytelen volt.
Megérkezésemkor elsőnek biztosítani szerettem volna hogy az éjszakai vonattal hazajutok, mert nem akartam kicsúszni a 15 napból, meg azért szívesen lettem volna már újra otthon. A jegyárusnőknél azonban nem várt akadályba ütköztem: egyikük sem beszélt semmilyen idegen nyelvet. Ahogy a kiskátéban már megírtam, rajzolni kezdtem, csillagokat holddal hogy éjszakai, városnevet meg mindent, de sajnos az "opcionális" kifejezés már nem ment át, úgyhogy kaptam helyjegyet anélkül, hogy igazából kértem volna, ráadásul Bécsbe, mivel Budapestre elfogyott (mondjuk úgyis mindegy volt).
Amikor kiléptem a pályaudvarról elsőnek ez a látvány fogadott:
ugyanis a Kultúra és Tudomány Palotája közvetlenül mellette van, és kurva nagy. Olyan, mintha a város közepén egy varázsló uralkodna egy torony tetején, mert hihetetlenül nagy és körülötte jó nagy park van, ami még nagyobbnak láttatja (persze amikor én voltam ott ennyire azért nem volt felhős, de a hangultatot jól visszaadja a kép.) Meg is támadtam az épületet, de jó kelet-európai szokás szerint mivel tudták hogy ez az egyetlen hely, ahova minden turista be akar menni jó drága volt a belépő. Az oldalában találtam információt is, ahonnan már térképpel felszerelkezve távoztam, és megkezdtem az óváros felderítését.
Magáról a városról nem írnék többet, legyen elég egy újabb kép ami nekem legjobban tetszett:
Sztori itt nem nagyon volt, valami gyűjtéssel próbáltak lenyúlni lengyel lányok diplomázó szociológusoknak adva ki magukat, egy utcazenész elektromos gitáron játszott kemény rockot és itt kérték el tőlem az egyetlen hiányzó cigit is a dobozból, de ezek egyike sem annyira érdekes vagy jól megírható.
Este pedig felszálltam az utolsó vonatra a 15 nap alatt.
