Az Oslóba vezető vonatút volt a legprofibb: a vonaton kis csomagokat osztogattak, amiben felfújható párna, lepedő, szemlekötő és füldugó volt. Ha történt is valami ezen az úton, én kimaradtam belőle.
Sajnos a várost megnézni nem sok időm volt, mivel innen nincs éjszakai vonat Koppenhágába, így a késő délutánira vettem helyjegyet, leszűkítve ezzel a rendelkezésre álló időt. Egy nagyot azért sétáltam a városban és természetesen megnéztem az operaházat is, aminek egyrészt fel lehetett menni a tetejére, másrészt ingyenes volt benne a wc, ami nagyon jól jött, tekintve hogy az állomáson drága volt és ezért kimaradt a szokásos reggeli fogmosás-átöltözés kombó - valószínűleg ilyesmivel én szentségtelenítettem meg elsőnek az épületet. Amúgy az operaház és a hozzá tartozó mellékhelység is nagyon szép volt, egyszerre elegáns és modern:
Utazásom jellegéből adódóan mindkettőt nagyra értékeltem.
Koppenhágába valamikor estefelé értem, ahol a hajléktalanok mozgolódásából arra következtettem, hogy itt éjszakára nem zárják a pályaudvarokat. Kinéztem magamnak egy szimpatikus 40 és 50 közötti nőt, aki a hálózsákját varrogatta éppen az egyik padon, és elhelyezkedtem a pad másik végén azzal a szándékkal, hogy az éjszakát édes kettesben töltjük, még ha fizikai érintkezéssel nem is rontjuk el a kapcsolatunkat. Ő már lefeküdt, én még fenn maradtam olvasgatni egy kicsit, amikor egy járókelő úgy döntött, hogy mi leszünk a tökéletes nevelőszülők a feltehetőleg valahol az utcán összeszedett részeg, helybéli, szintén 50 körüli árvának, ezért közénk ültette le a padra (nem zártunk össze eléggé, volt köztünk vagy 20 centi). A pasival beszélgettem egy kicsit a szokásos dolgokról, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a nőre feküdt. Felismerem ha egy kapcsolatnak vége, így inkább felkerekedtem és újabb helyet kerestem magamnak. Végül egy élelmiszerbolt előtt rendezkedtem be, és ott ért a felismerés, hogy a nő akit hajléktalannak néztem, csak a vonatra várt, ugyanis az arra járó rendőrök felvilágosítottak, hogy éjszakára el kéne hagynom az épületet.* Valahogy nem volt kedvem megint a szabadban éjszakáznom, így hirtelen elhatározással befutottam az utolsó induló vonatot, és elindultam valamerre azzal a feltett szándékkal, hogy ha kialudtam magam valahol leszállok és az első szembejövő vonattal visszajövök. Az ötlet nem volt rossz, mindössze két dolog hiúsította meg: először is az, hogy úgy álltunk a vonaton, mint a heringek, a másik az angol-norvég gyerek, aki az első fél óra után végig szóval tartott. Először két sötétebb színezetű gyerekkel próbálkozott, majd amikor látta, hogy azok nem nagyon vágják a nyelvet ("It's like I'm talking to my cat" - true, amennyiben a macskájának indiai kiejtése van), tőlem kérdezett valamit, amire angolul válaszoltam, és ez hiba volt. Kb 3 órán keresztül vitatkoztam vele a bankok által irányított világméretű összeesküvésekről és a várható világvégéről (via Zeitgeist), amit némileg nehezített, hogy nekem nem anyanyelvem az angol és hogy csak akkor jutottam szóhoz, amikor levegőt vett, ami nem volt túl gyakran. A vita egy pontján megkérdezte hogy mivel foglalkozom, mire mondtam hogy IT, bankszektor, ami kb azzal volt egyenértékű mintha bevallottam volna neki, hogy én vagyok Jeff Vader, de aztán amikor azt is elmondtam neki, hogy amúgy fogalmam sincs hogy hova megyek éppen mert csak aludni szálltam fel a vonatra hogy ne a pályaudvar mellett kelljen csöveznem egész este, meglátta bennem a rokonlelket és megnyugodott. A végére amúgy egész jóban lettünk, megígérte hogy dob majd egy mailt ha sikerült megváltania a világot (még nem jött meg), de közöset innunk már nem sikerült, mert indult vissza a következő vonat, amin már szerettem volna végre aludni is egy kicsit.
Reggel egy kicsit fáradtan kezdtem bele Koppenhága felderítésébe.
* amikor helyet keresetem, az egyik padon egy egész helyes lány leült mellém és rám mosolygott. Elsőre arra gondoltam hogy kurva, másodikra hogy részeg, végül arra jutottam, hogy biztos be van lőve. Azt hiszem megviselt az elmúlt egy év. (Amúgy vonatra várt ő is, láttam felszállni hátizsákkal.)
