Másnap ha Barcelonába nem is, de Milánóba sikerült helyjegyet szereznem, így arra gondoltam hogy délen kísérlem meg az áttörést ha már északról nem ment. Éjszakai vonatról nem is álmodhattam, így nappal mentem el Zürichbe, ahol volt 2 órám a csatlakozásig. Ezt arra használtam fel, hogy a közeli parkban ebédeljek, ami egy érdekes élménnyel tett gazdagabbá. Sejtettem, hogy az állomáson töltött éjszakák sokat kivettek belőlem, de azért az meglepett, amikor a mellettem üldögélő Svájcinak tűnő állampolgár a saját ebédje végeztével nekem adta a maradék zacskó chipsét. Nem akartam megbántai, úgyhogy elfogadtam, aztán jobban átgondolva a dolgot arra is rájöttem, hogy ha ez így megy tovább, pozitívba hozom ki a nyaralást. :) Ennek ellenére egy zuhany beiktatása indokoltnak látszott.
Milánóban még pont elkaptam a Barcelonába tartó vonatot, és egy ideig úgy tűnt, hogy fel is férek rá (utánam még 4-5 InterRail-es jött akiket már simán elhajtottak), de végül a "full" szó gyakori ismételgetésével engem is elküldtek a francia kalauzok (és mint arról meggyőződhettem, a kiejtésük tényleg ilyen). Pályaudvaron alvás - éjszakai vonat: 3:0.
Amúgy ez a pályaudvar volt utam során a legjobb, mindenki benn maradhatott akinek volt jegye és az épület nem csak meleg (ahogy gondolom egész Milánó), de nagyon szép is volt.
